2016. július 16., szombat

Apóék az ablak alatt

Az első kép lehetne aprócska rejtvény. Az ágak között ott a madár:)
Július első felében folyamatosan itt voltak az őszapók (Aegithalos caudatus) az ablakom alatt, többszöri fotózásból válogattam néhány képet. Ki se mozdultam az irodámból, mégis remek negyedórákat madarásztam. (Talán az ut'só kép nem az igazi, de madarat jól megmutatja.)


2016. június 18., szombat

Tatárjuharos

Június közepén kedvenc erdőmet látogattam meg, sok éve nevelgetjük természetszerető önkéntesekkel. Legfeljebb közepes termetű őshonos fafajunk a tatárjuhar (Acer tataricum). Eddig egy képem van róla a blogon, pedig hálás faj, kopár területek fásítására is alkalmas, magyarul bírja a kiképzést:)
Az erdő szélén réti iszalag (Clematis integrifolia) díszlik. Nehéz róla tiszta kompozíciót fényképelni, ami azt is jelenti, hogy dús a vegetáció, láccik, hogy többedmagával és más fajokkal lakik nálunk.
A szeplős szegfű (Dianthus armeria) ott virít, ahol a helye van: a száraz, napos réten, a mi rétünkön:) Leventének köszönöm a faj pontosítását.

2016. június 15., szerda

Kis erdei séta

Június elején egy iskolai kirándulós napon segítettem. Délelőtt madarásztunk, délután pedig átsétáltunk Póstelekről Gerlára. Egyszerűen az erdei sétáért, a baráti beszélgetésért. Mondtam némi tájtörténetet, kastélyokat nézegettünk és figyeltük az élővilágot. Az egynyári seprencén boglárkalepkét fotóztam. Ringlet2 kartács segített a pontosításban, amit ezúton is hálásan megköszönök: törpe farkincásboglárka (Satyrium acaciae).
És újra előkerült a kuszma, a lábatlan gyík (Anguis fragilis) - éjjen, éjjen:); ez legalább a 3. dokumentált adatom nagyjából ugyanarról a területről. Szóval nem kígyó, hanem jó kiállású gyík, teljesen ártalmatlan. Gilisztákon, bogarakon és meztelen csigán! él, miközben ő maga ölyveknek, sünöknek a tápláléka. Nekünk dolgozik, miközben fontos része a környező erdők élővilágának.


Miután mindezt megbeszéltük a zifjúsággal, azt mondták, hogy miután nem félnek tőle, egészen cuki:-)

2016. június 12., vasárnap

Torockói kirohanás

Úgy hozták a feladatok, hogy május végén hirtelen felindulásból utat vállaltam Torockóba. Rázós feladatok után délután 3-kor indultam. Egyetlen hangulatkép az odaútról:
Torockóban ébredni sokkal nagyobb élmény, mint valaha gondoltam.

Korai reggeli után lelkesen csatlakoztam a fiatalokhoz, a Székely-kőre indultunk, nagyjából a szemközti sziklák tetejére.
Itt még élveztem a tájat,
azonban gyorsan elfogyott minden levegőm. Alföldi létemre az elmúlt években jártam a Börzsöny csúcsain, a Dunakanyarban, a Bükkben, de itt röstelkedve elengedtem a fiatalokat, azzal, hogy én itt hősi halált halok, esetleg visszasétálok a faluba:)
Húsz perc lihegés után magamhoz tértem, fotóztam párat,
és "ha már itt vagyok, mászok még 40 métert" alapon elindultam fölfelé. Útközben prímán el is állítottam a képelő masinát, a legszebb részekről csak párszáz kilobájtos képeket hoztam le...
Apránként azért csak felküzdöttem magam a nyeregbe, miközben szorgalmasan morogtam, hogy "minek ezt erőltetni":).
Hát például ezért,
meg ezért,
meg ezért:)
Az élményért, a békességért, amit nem lehet szavakkal leírni, és amit réges-régen talán a Kollmitzbergen éltem át, ahogy a völgyben kanyargó Dunán meg az élet dolgain elmélkedtem.
Óvatosan, baj nélkül visszaereszkedtem a faluba, de az elmúlt évek egyik legküzdősebb és legveszélyesebb túráját teljesítettem. Nyilván keveset aludtam, és ritkán szántok... Végtelenül hálás voltam a Gondviselésnek, hogy nem történt baj.
Dél körül összeszedtem maradékaimat, kajáltam valamit, kávéztam és indultam vissza Békésbe. És ahogy elhagytam Torockót, meg is érkezett a zivatar a hegyre.
Visszaútnak szintén az Aranyos folyó völgyét választottam. Megkapja a maga szennyezését, de így is számtalan szép része van.


A növényfajokat az eggyel lentebb levő posztban gyűjtöttem össze.

2016. június 11., szombat

Torockó, növények

A sziklás részek elején sárga- vagy nagy gyűszűvirágot (Digitalis grandiflora) találtam.
A sziklás részek végén újra volt oxigénem, így 1-1 növényhez apránként leguggoltam. Ösztörűs veronika (Veronica chamaedrys), olyan 1000  méter magasan.
Ezt a növényt nem tudtam "hova tenni", segítségként annyit kaptam, hogy valamelyik imola.
A termés kökörcsint idéz, a botanikai leírások szerint itt még előfordul a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens), ami határon belül a kipusztulás szélére került; ezért óvatosan így naplózom.
A zsályás képet most már másképpen fotóznám, de talán így is mutat valamit a hegyi rétekről.
Még egy kankalint tudok azonosítani a Székely-kőről, szerintem tavaszi (Primula veris).
Visszaúton, az Aranyos folyó mellett, egy réten találtam a kakascímert. Úgy tudom, hogy a Békésben található kakascímerek Biharból érkeztek, ezért naplózom.
Ugyanitt találtam terjőke kígyósziszt (Echium vulgare),
takarmánybaltacimet (Onobrychis viciifolia), szép rajzos a virága.

Utóbbiak egyszerű és gyakori növényfajok, de jó így őket felfedezni. És így alakulnak a mozaikokból kapcsolatok, még jobb esetben összefüggések.